Új-Guinea távoli és sűrű esőerdeiben egy rendkívüli felfedezés született: két olyan erszényes állatfajt találtak meg, amelyeket a tudomány körülbelül 6000 éve kihaltnak hitt. A kis termetű hosszúujjú erszényesmókus és a gyűrűsfarkú siklóerszényes a Vogelkop-félsziget elzárt, alacsony fekvésű erdőiben bukkant fel újra. Ez a lenyűgöző találalom arra utal, hogy a sziget ősi ökoszisztémái talán még rejtenek más, rég elveszettnek hitt fajokat is, egy ősi, máshol már eltűnt faunavilág utolsó menedékeként.
Ausztráliai őslénytani leletek alapján ismert, de csak a pleisztocén korból származó maradványokról, a két faj újbóli felfedezése valódi tudományi szenzáció. Az Ausztráliai Múzeum professzora, Tim Flannery is hangsúlyozta, hogy egyetlen, úgynevezett „Lázár-faj” megtalálása is kiemelkedő esemény lenne, de kettőé, amelyeket évezredek óta nem láttak, egyszerűen figyelemre méltó. A felfedezés rávilágít a régió egyedülálló biodiverzitásának megőrzésének kritikus fontosságára és a helyi közösségekkel folytatott együttműködés értékére.
A Vogelkop-félsziget geológiai szempontból Ausztrália ősi darabja, amely az idők során Új-Guinea szigetéhez kapcsolódott. Ennek köszönhetően az itteni erdők egyfajta élő múzeumként szolgálhatnak, amelyek megőrizték azoknak az őshonos fajoknak a populációit, amelyek a kontinensen már régen kihaltak, például a jégkorszak végén. A két újból előkerült erszényes tehát nem csupán állatfaj, hanem egy egész kor élő kapcsolódási pontja.
Két ősi faj, két különleges alkalmazkodás
A kis termetű hosszúujjú erszényesmókus (Dactylonax kambuayai) legszembetűnőbb tulajdonsága a rendkívül hosszú ujj, amely a következő legnagyobb ujj kétszerese. Ez a különleges alkatrész valószínűleg a rovarok kinyeréséhez vagy a fakéreg repedéseinek feltárásához fejlődött ki. A faj Ausztráliából való eltűnését a jégkorszak végén bekövetkezett tömeges kihalási eseménnyel hozzák összefüggésbe, amely a diprotodontot és az erszényes oroszlánt is elpusztította.
A gyűrűsfarkú siklóerszényes (Tous ayamaruensis) pedig az ausztrál nagy siklóerszényes legközelebbi élő rokona. Ez az állat jelentős, mert 1937 óta az első újguineai erszényesnemzetség, amelyet leírtak. Kisebb, mint ausztráliai rokonai, csupasz fülekkel és erősen markoló képességű farkkal rendelkezik. Életre szóló párt alkot, és évente csak egy utódot nevel fel. Mint a nagyobb siklóerszényesek, faodvakban fészkel a legmagasabb erdei fák törzsében, így különösen sebezhető az erdőirtással szemben.
A helyi tambrauw és maybrat klánok által „Tous”-nak nevezett állatnak szent jelentősége van a helyi kultúrában. Rika Korain, egy maybrat nő elmondása szerint az állatot az ősök szellemének megtestesülésének tekintik, és központi szerepet játszik egy „beavatási” gyakorlatban. A kutatók kiemelik, hogy a faj azonosítása és a kutatás nem lett volna lehetséges a helyi hagyományos tulajdonosok együttműködése nélkül, ami a jövőbeli munkák alapja is egyben.
Milyen kihívások és remények várnak a felfedezés után
A felfedezés öröme mellett a kutatóknak szembe kell nézniük a valós fenyegetésekkel is. Mindkét faj kis, izolált populációkban él, és élőhelyeik fokozottan érzékenyek a külső behatásokra. A gyűrűsfarkú siklóerszényes fészkelőhelyeit közvetlenül veszélyezteti az intenzív fakitermelés, míg a kis termetű hosszúujjú erszényesmókus életmódjáról és pontos élőhely-igényeiről még keveset tudunk. A klímaváltozás hosszú távon további kihívást jelenthet ezeknek az ősi erdőknek.
A fajok megmentése és megőrzése elengedhetetlenül szükséges a helyi közösségek bevonása. Dr. Aksamina Yohanita, a Pápua Egyetem kutatója is hangsúlyozta a pápua kutatók szerepének fontosságát a felfedezésben. A hagyományos tudás és a modern tudományos módszerek együttműködése kulcsfontosságú lesz a hatékony természetvédelmi stratégiák kialakításához, amelyek tiszteletben tartják a helyi kultúrát is.
Végső soron ez a rendkívüli találat egy erős emlékeztető: bolygónk még mindig tele van meglepetésekkel. A legsűrűbb, legkevésbé feltárt erdők mélyén további „Lázár-fajok” rejtőzhetnek, várva, hogy felfedezzék őket. A Vogelkop-félsziget felfedezése nemcsak a múlt egy fejezetét zárja be, hanem egy újabbat is nyit, amelyben a kutatás, a megőrzés és a tisztelet a jövő kulcsai az ősi élet örökségének megóvásához.
© Carlos Bocos.
Forrás: Sci.news↗̱
