Gyakran a legnagyobb hiba, amit elkövethetnek, az ha tagadják, hogy hibáztak. Lehet, hogy az induló lépés csak egy apró hibának tűnt, de a későbbi döntések fényében ez a helyzet sokkal nagyobb problémává nőhet, nem az eredeti cselekedet miatt, hanem azért, amit ezután megtesznek – vagy éppen nem tesznek. Egy olyan képesség, amelyet érdemes fejleszteni és gyakorolni, a kognitív rugalmasság: ha valami nem működik, más lehetőségek felkutatása a cél. Ennek ellenére a kisebb hibákat is sokszor súlyosabbá tettem, mert nem ismertem fel időben.
Tartalomjegyzék
A kognitív rugalmasság a hiba utáni döntések kezdetét azzal jelöli ki, hogy minden pillanat egy új döntési pont. Nem szükséges megvárni a következményeket, nem szabad újabb rossz döntéseket keresni, és nem érdemes csak remélni, hogy majd valahogy rendeződik. Megengedett közelíteni a helyzet felé, felvállalni a hibát és irányt váltani. Ugyanakkor két kognitív torzítás is megnehezítheti a folyamatot és a kisebb hibákat még nagyobbakká torzíthatja.
Az egyik ilyen torzítás a sunk cost – eltemetett költségek – esete, amely a már történt események súlyát a következő lépés eldöntésében felerősíti. Ennek következtében gyakran a reménykedés vagy a megtért irányba történő ragaszkodás érdekében olyan döntések születhetnek, amelyek mögöttes okait figyelmen kívül hagyják. Mindez nemcsak gazdasági döntéseket, hanem morális álláspontokat is befolyásolhat, például amikor egy barát vagy kolléga életéről vagy történetéről beszélünk a végére érve. A gondolkodásban végbemenő merevség az oka a hiba elmélyülésének, hiszen a múltbeli döntések kontextusát adja a következő lépéshez, miközben nem feltétlenül határozza meg a jövő irányát, és ezáltal növeli a károk méretét.
Eltemetett költségek tévedése
Az eltemetett költségek tévedése abból következik, hogy a múló események súlyát túlzottan fontossá teszik a jövőbeni döntések meghozatalakor. Pénzügyi értelemben a régi intézkedések megőrzésének késztetése gyakori példája ennek a jelenségnek, még akkor is, ha a jelen értékek alapján a kilépés tanácsosabb lenne. Ez a gondolkodás nem feltétlenül jelent bölcséget minden helyzetben, és nem jelenti azt, hogy a múltat mindig el kell felejteni, mindazonáltal a döntés meghozatalakor a múlt hibáinak súlya nem lehet kizáró ok a továbblépés elhalasztására.
Ez a torzítás a morális döntéseket is befolyásolhatja, hiszen egy történet vagy szókimondás során végig vezetve úgy érezhetők, hogy a részleteket már elmondták, és a végkifejleten felül a másik fél felé való irányultság is megváltozik. A probléma gyökere azonban az, hogy a múltbeli döntések merevé teszik a gondolkodást, és a kontextust adják a következő lépéshez anélkül, hogy meghatároznák annak irányát. Ennek következménye lehet, hogy a károk növekednek, miközben a múlt már nem befolyásolja a jelenlegi helyzetet.
A háttérben álló alapvető probléma az, hogy a múltbeli döntések merevebbé teszik a gondolkodást, és a következő lépés kontextusát adják, de nem kötődnek szigorúan a jövő irányához. A felismerés és a korrekció érdekében fontos megérteni, hogy a múlt nem szükségszerűen határozza meg a jövőt, csak befolyásolja azt, ezért a károk mérséklése vagy a károk helyreállítása érdekében a hibák felismerése és a helyes irányba történő váltás kulcsfontosságú lehet.
Elköteleződés fokozódása
Az elköteleződés fokozódása akkor lép életbe, amikor valaki egy kudarcot valló irányba ismételten és egyre erősebben kapaszkodik. Ennek tipikus példája lehet, amikor egy apró hazugságot követően inkább egy még nagyobb hazugságot állítanak, hogy megvédjék az elsőt. A folyamat kezdete egy kisebb hibából indul, de a döntések folyamán egyre súlyosabbá válhat a helyzet. A motivációk között gyakran szerepel a biztonságosabb önkép megőrzése és a kudarc elismerésének elkerülése, ami megnehezíti a hibák felvállalását és a helyes irányba történő váltást.
Az ilyen kognitív torzítások hatására a hibák beismerésének és a környező információk figyelembevételének elhalasztása is előfordulhat. A döntések egyre kötetebbé válnak, és a konzekvenciák kezelése egyre költségesebbé válik. A helyzet mélyülése akkor következik be, amikor a hibát az önazonosság fenntartása érdekében próbálják védeni, ami a gyakorlatban gyakran a tények figyelmen kívül hagyásához vezet.
A két fő torzítás bármelyikével is kerülünk szembe, a hibák felvállalásának hiánya éppen az a folyamat, amely megakadályozza a károk mérséklését és a helyzet javítását. A felismerés és a nyitottság elvesztése a döntéshozatalban gyakran azért történik, mert a személyes identitás és az önkép megvédése kerül előtérbe a tényekkel szemben, pedig a legésszerűbb lépés a hibák felismerése és a megfelelő korrekció lenne.
A hibák felismerése a pillanatban
Az a fontos, hogy a hibák kijavítása előtt meg kell ismerni, hogy hibázott az ember. Minden pillanatban új döntési lehetőségek adódnak, és a gyors felismerés nélkülözhetetlen a felelősségteljes reagáláshoz. A hibakezelésben ez a felismerés az első lépés, amely lehetővé teszi a helyes irányba történő váltást megfontoltan és kockázatok nélkül.
A kételyek és a bizonytalanság közepette a híres gondolkodó szerint a hibázás érzése összetett: a saját értékelés és a valóság közötti feszültség könnyen összezavarhatja a döntéshozatalt, ezért a hibák felismerésének képességét fejleszteni kell. A felismerésen túl lépésként kritikus a feltevések megkérdőjelezése és az információk megismerése, olyan adatok keresése, amelyek esetleg figyelmen kívül maradtak. A bizonytalanság idején érdemes megkérdezni: mit feltételezek, mit hagytam ki, és mit tenne másképp, ha már nem vállaltam volna ezt a döntést?
© Pavel Danilyuk / Pexels
Forrás: PsychologyToday.com
