Munkába állt a Simons Obszervatórium, és megkezdte a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás feltérképezését

Munkába állt a Simons Obszervatórium, és megkezdte a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás feltérképezését
© : David Boettger

Az Atacama-sivatagban működő Simons Obszervatórium megkezdte a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás feltérképezését. A kutatók a világegyetem legkorábbi megfigyelhető fényét vizsgálják, hogy olyan apró jeleket találjanak benne, amelyek alátámaszthatják az ősrobbanás és a kozmikus infláció elméletét.

A modern csillagászatban egyre nagyobb szerepet kapnak az égbolt hatalmas területeit módszeresen feltérképező felmérések. Az ilyen programok rengeteg adatot gyűjtenek, amelyekből a kutatók hosszú időn át új összefüggéseket tárhatnak fel, legyen szó csillagokról, átmeneti jelenségekről vagy a világegyetem távoli objektumairól.

A Simons Obszervatórium különleges műszeregyüttese négy teleszkópból áll: három kisebb, félméteres távcsőből és egy hatméteres főműszerből. Eltérő méretük és közös működésük lehetővé teszi, hogy a kutatók egyszerre vizsgálják az égbolt nagy területeit és a kozmikus háttérsugárzás rendkívül finom részleteit.

Négy teleszkóp az ősi fény nyomában

A Simons Obszervatórium kisebb távcsövei a Small Aperture Telescope, röviden SAT rendszeréhez tartoznak, míg a hatméteres műszer a Large Aperture Telescope, vagyis a LAT. Az eltérő kialakítású távcsövek együtt olyan megfigyelésekre képesek, amelyekhez egyszerre szükséges széles égboltlefedettség és nagy felbontás.

A kozmikus mikrohullámú háttér az univerzum korai korszakából fennmaradt sugárzás. A világegyetem kezdetben forró és sűrű plazmából állt, amelyben a fotonok nem tudtak szabadon haladni, mert folyamatosan szóródtak az anyagon.

Mintegy 380 ezer évvel az ősrobbanás után a táguló világegyetem lehűlt, az elektronok és protonok semleges hidrogénatomokká egyesültek, a fény pedig végre akadálytalanul terjedhetett. Ebből az időszakból származik a ma megfigyelhető háttérsugárzás, amely fontos nyomokat őriz a világegyetem történetéről.

A háttérsugárzás apró mintázatai

A kozmikus mikrohullámú háttér feltérképezését korábban többek között a NASA WMAP-műholdja és az Európai Űrügynökség Planck-szondája végezte. A földi megfigyelőállomások közül a Déli-sarki Teleszkóp és más műszerek is ezt a sugárzást vizsgálják.

A Déli-sarki Teleszkóp korábban fontos eredményt ért el, amikor elsőként észlelte a háttérsugárzás úgynevezett B-módú polarizációját. Ez azért különösen érdekes, mert a korai világegyetemben keletkezett gravitációs hullámok is létrehozhattak ilyen mintázatot, így a jel az inflációs korszak nyomát hordozhatja.

A B-módú polarizációt azonban a gravitációs lencsézés is előidézheti, amelynek nincs közvetlen kapcsolata az ősrobbanás utáni inflációval. Emiatt nehéz eldönteni, hogy egy észlelt jel valóban az ősi gravitációs hullámoktól származik-e, vagy a későbbi kozmikus folyamatok zavarják meg a mérést.

Érzékenyebb műszerek és részletesebb térképek

A Simons Obszervatórium két éven át kalibrálta műszereit, mielőtt megkezdte volna tudományos megfigyeléseit. A négy teleszkópban összesen csaknem 98 ezer mikrohullámú érzékelő dolgozik, ami tizenhatszorosa az Atacama Kozmológiai Teleszkóp detektorszámának.

A tervezett érzékenység a Planck-műholdénak akár tízszerese lehet. A megfigyelések első néhány hónapjából származó térképek már mélyebbek és kevésbé zajosak, mint azok, amelyeket a Planck hosszú évek alatt készített.

A hatméteres LAT nagy felbontásban vizsgálja az égbolt jelentős részét, és néhány naponta az elérhető égterület felét pásztázza végig. A részletes mérések segítségével a kutatók elkülöníthetik az ősi gravitációs hullámok esetleges jelét a gravitációs lencsézés okozta zavaró hatásoktól.

Más megfigyelésekkel együtt dolgozva

A Simons Obszervatórium eredményei más kutatóhelyek méréseivel együtt válhatnak igazán értékessé. A Déli-sarki Teleszkóp és a környékén működő műszerek például olyan gravitációs lencséket térképeznek fel, amelyek megnehezíthetik az ősi B-módú jelek azonosítását.

Ezek a lencsékről készített térképek segíthetnek korrigálni a háttérsugárzás mérési adatait, így pontosabban megállapítható, mi hozta létre a megfigyelt polarizációt. Az obszervatórium a Rubin Obszervatórium égboltfelmérésével is kiegészítheti egymást, mivel a két program különböző hullámhosszakon követhet változó jelenségeket.

A műszer érzékenysége már néhány nap alatt kimutatható változásokat tesz lehetővé olyan átmeneti objektumoknál, amelyek korábban hónapokig tartó megfigyelést igényeltek. Az első tudományos adatokban már feltűntek a Tejútrendszer fényes csillagkitörései és kisbolygói, valamint más galaxisok szupernagy tömegű fekete lyukai körüli aktivitások.

A galaxis mágneses tere és az adatmegosztás

Az obszervatórium polarizált fényt vizsgál, ezért a B-módú polarizáció keresése mellett más területeken is fontos eredményeket hozhat. A Tejútrendszerről készült első képek már új részleteket tárnak fel a galaxis mágneses mezőiről.

E mezők megértése a csillagkeletkezés és a galaxis fejlődésének vizsgálatához is kulcsfontosságú. A kutatók az obszervatórium adatait más nagy felmérések eredményeivel együtt kívánják elemezni, hogy minél teljesebb képet alkothassanak a világegyetem folyamatairól.

Az adatokat egymást követő nagy adatközlésekben teszik majd hozzáférhetővé a tudományos közösség számára. Ehhez olyan adatkezelő eszközt készítenek, amely megkönnyíti a mérések elérését és további kutatási célú felhasználását.

Bővülő műszeregyüttes és hosszabb felmérés

Az első megfigyelések már azt mutatják, hogy az obszervatórium a bekapcsolását követően is éles, részletgazdag képeket tud készíteni. A műszerek teljesítménye tovább nőhet, amikor 2027-ben újabb három kisebb teleszkóppal bővül a rendszer.

A bővítés a Small Aperture Telescope érzékelőinek számát is megduplázza, így azokból összesen 48 160 áll majd rendelkezésre. A fejlesztés célja, hogy még érzékenyebbé tegye a méréseket, és javítsa a kozmikus háttérsugárzás polarizációjának vizsgálatát.

Az eredetileg ötévesre tervezett felmérés időtartamát 2035-ig meghosszabbították. A nagyobb műszerkapacitás és a hosszabb megfigyelési idő együttesen növeli annak esélyét, hogy az obszervatórium azonosítsa a korai világegyetem gravitációs hullámai által keltett B-módú jelet.


© : David Boettger

Forrás: Universetoday.com

Kiderült, mitől ragyognak a fekete lyukak körüli titokzatos képződmények

Kiderült, mitől ragyognak a fekete lyukak körüli titokzatos képződmények

Több mint egymilliárd év hiányzik a Föld geológiai történetéből, a kutatók pedig talán megfejtették, miért

Több mint egymilliárd év hiányzik a Föld geológiai történetéből, a kutatók pedig talán megfejtették, miért