A House of the Dragon harmadik évada minden kritikust és kétkedőt megcáfolva visszahozta a Trónok harca franchise-t a csúcsra. A sorozat minden egyes új epizódja hatalmas online visszhangot és vitát generál, és a széria ismét kulturális jelenséggé vált, miután a második évad némileg alulmúlta a várakozásokat. A Sárkányok háza visszatérése azonban nem elszigetelt jelenség: a Hét királyság lovagja című új sorozat is hatalmas népszerűséget és elismerést szerzett az év eleji bemutatkozásával.
Az iparági elemzők most alaposan szemügyre veszik a Trónok harca univerzumot, hogy levonják a tanulságokat: mi működik most olyan jól, és hogyan lehet elkerülni a korábbi buktatókat a jövőben. Pedig nem kellene túl nagy fejtörést okoznia annak, hogy mi a különbség a mostani sikeres felvonások és a korábbi, kevésbé szerencsés próbálkozások között. A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.
A franchise új korszaka ugyanis pontosan azt a leckét tanulta meg, amit az eredeti sorozat olykor elfelejtett: a fókusz szűkítése a siker kulcsa. Ahelyett, hogy a nézőket karakterek és szálak tucatjaival bombáznák, a készítők rájöttek, hogy a Westeros világa akkor a leglenyűgözőbb, ha néhány, jól kidolgozott figura sorsára koncentrálunk.
A Trónok harca akkor a legjobb, ha a fókusz szűkül
Az eredeti Trónok harca sorozat azzal hódította meg a közönséget, hogy Westeros különböző frakcióit mutatta be, amint ugyanarra a trónra pályáznak. Kezdetben még könnyű volt követni a szereplőket, hiszen a családokat egységként kezeltük: „a Starkok” és „a Lannisterek” jól behatárolható csoportok voltak. Azonban a sorozat már az első két évadban szétfeszítette ezt a keretet, amikor az egyes családtagok saját, önálló történetívekre indultak, és egyre több mellékszereplő lépett a színre.
A második évad végére annyi játékos volt a táblán, hogy a történet kezdett lelassulni. Ekkor jött a harmadik évad hírhedt „Vörös násza”, amely radikálisan megtisztította a szereplőgárdát, és visszaszűkítette a fókuszt a nézők által kedvelt karakterekre. Úgy tűnt, a sorozat levonta a tanulságot, de a későbbi évadok ismét ugyanabba a hibába estek: a szűkebb fókuszú évadokat (4. és 6.) követték a túlzsúfolt, széttartó évadok (5. és 7.).
A végeredmény egy olyan finálé lett, amely nem tudta méltóképpen lezárni a rajongók által kedvelt karakterek ívét, miközben a kevésbé népszerű figurák kerültek előtérbe. A Trónok harca így a „landolás” művészetének egyik legrosszabb példájaként vonult be a televíziózás történetébe. A Sárkányok háza esetében a helyzet még nehezebb volt, hiszen a hasonló hangzású Targaryen nevek (négy Aegon is akad) szinte lehetetlenné tették a tájékozódást a laikus nézők számára.
A Sárkányok háza harmadik évada és a Hét királyság lovagja első évada azonban pontosan azt a fordulatot hozta, amire a franchise-nak szüksége volt: mindkét sorozat szűkítette a fókuszt néhány valóban „fő” karakterre. A HotD harmadik évada végre újra Rhaenyra (Emma D’Arcy) személyiségére és Alicenttel való kapcsolatára épít, nem pedig egy kiegyensúlyozott ensemble részeként kezeli. Ez a váltás, D’Arcy fenomenális alakításával párosulva, szilárd magot ad a nézőknek, amihez kapaszkodhatnak.
Hasonlóképpen, a Hét királyság lovagja is mindössze két karakterre, Duncan úrra (Peter Claffey) és Eggre (Dexter Sol Ansell) és az ő kapcsolatukra összpontosított. A közöttük kialakuló kötelék vitte előre a történetet, nem pedig az, hogy melyik ház nyert egy tornát, vagy milyen politikai dráma zajlott a Targaryenek között. George R. R. Martin hatalmas fantasy világot teremtett Westerosban, de egyre világosabb, hogy ezt a világot a legjobban kis léptékű, de elkötelezett karaktertanulmányokon keresztül lehet élvezni.
© HBO
Forrás: ComicBook.com ↗̱
