A holdi kőzetminták valóságos időutazást kínálnak a kutatók számára, hiszen érintetlenül őrzik Naprendszerünk legkorábbi időszakának emlékeit. A Chang’e-6 küldetés által a Hold túlsó oldaláról visszahozott, történelmi jelentőségű minták elemzése most alapjaiban írja át a korábbi elképzeléseket. Az első ilyen jellegű anyagvizsgálatok nem csupán a távoli féltekék eltérő geológiai fejlődésére világítanak rá, hanem a becsapódások intenzitásának és időbeliségének évtizedek óta rögzült modelljét is megkérdőjelezik.
A korábbi Apollo-küldetések a Föld felé néző oldalról szolgáltattak felbecsülhetetlen információkat, ám a kép ettől szükségszerűen hiányos volt. A tudósok most először tudják közvetlenül összehasonlítani a két eltérő arcú félteke ütközési történetét. Ez az összevetés eddig ismeretlen részleteket tár fel arról a kaotikus időszakról, amely a fiatal Föld és Hold kettősét formálta, és amelynek nyomai bolygónkon már rég eltűntek a geológiai aktivitás és az erózió következtében.
A legújabb kutatási eredmények szerint a korai becsapódások története sokkal árnyaltabb, mint azt a tudományos közvélemény eddig feltételezte. A holdi medencékből származó, megolvadt törmelékanyagok radiometrikus kormeghatározása egy lassan, évmilliárdokon át elnyúló, fokozatosan csillapodó ütközési sorozatot rajzol ki. Ez a felfedezés felülírja a korábbi, hirtelen lezajló és kataklizmikus esemény képét.
A Hold mint kozmikus időzítő
A Hold felszíne egyedülálló archívum, amely évmilliárdokra visszamenőleg őrzi a bolygóközi térben lezajlott erőszakos találkozásokat. Ellentétben a Földdel, ahol a lemeztektonika folyamatos újrahasznosítása és a légköri erózió eltünteti a régi krátereket, a Hold szinte tökéletes lenyomata az ősi katasztrófáknak. Ez a változatlanság teszi lehetővé, hogy a kőzetekbe zárva megmaradjanak azok a nyomok, amelyek a Naprendszer születését közvetlenül követő kaotikus évszázmilliókból származnak.
A legfrissebb eredményeket a Kínai Tudományos Akadémia és a Curtin Egyetem kutatóinak nemzetközi együttműködése tette közzé. A vizsgálatok során a csapat a Hold déli-sarkvidékén elterülő Dél-Pólus-Aitken medencéből származó kőzetdarabkákat elemzett rendkívül precíz geokronológiai technikákkal. A single-clast ⁴⁰Ar/³⁹Ar kormeghatározási módszer segítségével sikerült izolálniuk a különálló ütközési eseményeket, egészen a 4,33 milliárd évtől az 1,13 milliárd évvel ezelőtti idősávig visszanyúlva.
Ez a több mint hárommilliárd évet felölelő időablak példa nélküli részletességű betekintést enged a belső Naprendszer bombázási dinamikájába. A távoli oldal mintái különösen értékesnek bizonyultak, mivel ezt a területet jóval kevésbé formálták át a későbbi vulkáni tevékenységek, mint a szemmel látható, bazaltos „tengerekkel” borított közeli oldalt. Így ezek a kőzetek egy tisztább, torzítatlanabb üzenetet hordoznak a múltból.
A késői nagy bombázás fokozatos lecsengése
A hosszú évtizedek óta uralkodó elmélet, a Nagy Kései Bombázás egy viszonylag rövid, ám annál hevesebb időszakot feltételezett, amely mintegy 4,1 és 3,8 milliárd évvel ezelőtt zajlott le. Eszerint a hirtelen megnövekedett becsapódásszámért a külső óriásbolygók vándorlása volt a felelős, amely gravitációs zavart keltve letértítette pályájukról a kisbolygók és üstökösök sokaságát. A tudományos közmegegyezés szerint ez a kataklizma geológiai szemmel nézve szinte pillanatszerűen, legfeljebb 20-200 millió év alatt zajlott le, majd hirtelen véget ért.
A mostani, a Science Advances folyóiratban publikált tanulmány azonban alapjaiban rengeti meg ezt a forgatókönyvet. Az eredmények arra utalnak, hogy a bombázás nem egyetlen, drámai kataklizmát jelentett, hanem egy elnyújtott, folyamatosan gyengülő folyamatot. A becsapódások gyakorisága nem zuhant nullára egy rövid periódus után, hanem helyette egy lassú, fokozatos hanyatlás volt megfigyelhető, amely évmilliárdokon keresztül ívelt át. Ez a felismerés gyökeresen új megvilágításba helyezi a korai bolygófejlődés ütemét és dinamikáját.
Ez a revideált kép nem csupán a Hold, hanem a Föld korai történetét is érinti. A tudósok hangsúlyozzák, hogy mivel a Föld-Hold rendszer közös múltra tekint vissza, minden, a holdfelszínen rögzült nagy becsapódás közvetlen párhuzamba állítható azzal, amit a fiatal bolygónknak is el kellett szenvednie. A hosszan elnyúló bombázási időszak azt jelenti, hogy a felszíni körülmények stabilizálódása, és így végső soron az élet kialakulásának lehetősége is egy lassabban változó, kitartóan ellenséges égitesteken bontakozhatott ki.
© : NASA
Forrás: Universetoday.com
