A Szahara sivatag homokjában találtak egy rendkívül ritka meteoritot, amely a tudósok szerint egy rég elveszett, hold méretű égitest első bizonyítéka lehet. A Northwest Africa (NWA) 12774 jelzésű, körülbelül fél kilós kőzetet 2019-ben fedezték fel, és az angritek ritka csoportjába tartozik. Ezek a meteoritok a Naprendszer legidősebb vulkanikus kőzetei közé számítanak, és olyan titkokat őriznek, amelyek alapjaiban változtathatják meg a bolygókeletkezésről alkotott képünket.
A kutatók szerint ez a kőzet egy olyan ősi világ darabja, amely több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszer hajnalán létezett. A meteorit szokatlan kémiai összetétele arra utal, hogy a Naprendszer legkorábbi égitestjei egészen másképp fejlődtek, mint a ma ismert kőzetbolygók. „Az anyagok, amelyekből ez az égitest felépült, alapvetően különböznek a Föld és a Mars összetevőitől” – nyilatkozta Aaron Bell, a tanulmány vezető szerzője.
Az angritek rendkívül ritkák: a Földön talált több mint 80 ezer meteoritból mindössze 68 tartozik ebbe a csoportba. Különlegességük abban rejlik, hogy nagyon kevés szilícium-dioxidot tartalmaznak, ami a legtöbb bolygó kérgének fő alkotóeleme. Ez az eltérő összetétel sokáig azt a feltételezést erősítette, hogy egy viszonylag kis aszteroidáról származnak.
Egy óriásbébi a Naprendszer hajnalán
Amikor Bell és csapata elemezni kezdte az NWA 12774 meteoritot, olyan ásványkristályokat azonosítottak benne, amelyek szokatlanul magas alumíniumtartalommal bírtak. Ez a klinopiroxén nevű ásvány csak rendkívül nagy nyomás alatt képes ilyen formában kikristályosodni. A tudósok rekonstruálták a keletkezés körülményeit, és arra a következtetésre jutottak, hogy a nyomás legalább 17,5 kilobár lehetett – ez több mint tizenhétszerese a Mariana-árok legmélyebb pontján uralkodó nyomásnak.
Ekkora nyomás egy kis aszteroida belsejében egyszerűen nem állhatott fenn, így a szülőégitestnek sokkal nagyobbnak kellett lennie. A kristályok éles szélei és jellegzetes kémiai mintázatai ráadásul azt is elárulták, hogy viszonylag sekély mélységben keletkeztek. Ez azt jelenti, hogy a szülőbolygónak óriásinak kellett lennie ahhoz, hogy már a felszín közelében is ekkora nyomás uralkodjon.
A számítások szerint az elveszett világ sugara meghaladhatta az 1800 kilométert, ami nagyságrendileg a Holdéval vetekszik, és megközelítheti a Mars méretét. „Hihetetlen belegondolni, hogy valaha létezett egy ekkora világ” – mondta Bell. „Csak azért tudunk róla, mert néhány töredéke véletlenül a Földre hullott.”
Egy kataklizma, amely új világokat szült
Az ősi égitest sorsa máig rejtély. A kutatók egyik lehetséges magyarázata szerint a fiatal Naprendszert formáló heves ütközések egyikében semmisülhetett meg. Ennek a kataklizmának a darabjai, mint amilyen az NWA 12774 is, később más kőzetbolygókba, köztük a Földbe is beépülhettek. Ez a forgatókönyv új megvilágításba helyezi a bolygókeletkezés korai szakaszának erőszakos folyamatait.
A kutatás rávilágít arra is, hogy valószínűleg sokkal több ilyen elveszett protobolygó létezhetett, mint gondolnánk. „Rengeteg meteorit hever a fiókokban, amelyeket még nem vizsgáltak meg alaposan” – tette hozzá Bell. Ez azt jelenti, hogy a jövőben további hasonló felfedezésekre számíthatunk, amelyek teljesen átírhatják a Naprendszer korai történetéről alkotott képünket.
A tanulmány az Earth and Planetary Science Letters című tudományos folyóiratban jelent meg, és új fejezetet nyithat a planetáris tudományokban. Az NWA 12774 nem csupán egy kődarab a sivatagból, hanem egy ablak egy olyan világra, amely már régen eltűnt, de nyomai még mindig itt vannak közöttünk, és várják, hogy felfedjék titkaikat.
© CU Boulder/John Kashuba
Forrás: Space.com ↗̱
