A horrorrajongók régóta vártak egy olyan alkotásra, amely nemcsak a műfaj határait feszegeti, hanem kereskedelmi értelemben is letarolja a mozipiacot. Az Obsession pontosan ezt tette: a májusi bemutatója óta megállíthatatlanul tör előre, és mára minden idők ötödik legnagyobb bevételt termelő horrorfilmjévé lépett elő. Ez a teljesítmény azonban nem csupán a zsáner rajongóinak jelent elégtételt – egyértelmű bizonyíték arra, hogy az eredeti, nem franchise-ra épülő filmekre óriási az igény, bármennyire is próbálják a hollywoodi stúdiók ennek ellenkezőjét sugallni.
A Focus Features alig egymillió dollár alatti büdzséből készítette el a filmet, ami már önmagában elképesztő bravúr. Az Obsession így nemcsak az évtized legtöbbet hozó horrorja lett, hanem egyúttal minden idők legsikeresebb olyan mozifilmje is, amely ilyen alacsony összegből gazdálkodott. Ha a lendülete kitart, és átlépi a félmilliárd dolláros álomhatárt – amire a jelenlegi számok alapján minden esélye megvan –, akkor a teljes évtized legsikeresebb eredeti filmje címet is magáénak tudhatja majd.
A történet középpontjában Bear, egy fiatal férfi áll, akit Michael Johnston alakít, és aki kétségbeesetten próbálja lenyűgözni Nikki-t, a feltörekvő Inde Navarrette karakterét. Amikor a hagyományos udvarlás kudarcot vall, Bear egy mágikus tárgyhoz, az Egykívánság Fűzfához nyúl, és a beteljesült vágy mögött sötét, hátborzongató valóság sejlik fel. Nikki saját elméjének foglyává válik, miközben a férfi meggyőződése, hogy a nő viszontszereti, egyre fullasztóbb légkört teremt. A film kendőzetlenül tárja fel a modern nice guy kultúra mérgező mélységeit, és a kritikusokat éppúgy megbabonázta, mint a közönséget: a Rotten Tomatoes oldalán kivételesen egységes, 94%-os tetszési indexet ért el mind a szakírók, mind a nézők körében.
A nézők egyöntetűen az eredeti alkotások mellett teszik le a voksukat
A szuperhős-univerzumok és a végtelenített franchise-ok korában a stúdióvezetők gyakran hangoztatják, hogy a mozilátogatók már csak a bevált panelekre kíváncsiak. Az Obsession diadalmenete azonban fájdalmasan cáfolja ezt az előítéletet: a nézők torkig vannak a tucatmegoldásokkal, és kiéhezve várják az egyedi, merész látásmóddal megalkotott történeteket. Különösen beszédes, hogy a film mindezt töredéknyi költségvetésből érte el, miközben érzelmi mélységben és feszültségteremtésben jócskán felülmúlja a kétszázmilliós, látványorgiába fojtott szuperprodukciókat.
Curry Barker rendezése a szakma szerint is reveláció: a horror végre kapott egy olyan alkotást, amely a műfaj ősi erősségeit – a testi és lelki autonómia félelmét, a kiszolgáltatottság pszichológiáját – ötvözi a mai kor társadalmi feszültségeivel. Ahelyett, hogy a nézőt egyszerű jumpscare-ekkel bombázná, a történet lassan, fojtogató módon építi fel a szorongást, és a karakterek érzelmi ívén keresztül tartja fogva a figyelmet. Ez a megközelítés a kritikusok szerint végre egy igazán emlékezetes és friss levegőt hozó darabot eredményezett, amely nem fél szembenézni a mérgező kapcsolati dinamikák valódi borzalmaival.
A közönség reakciói ugyanilyen lelkesek, és a box office-számok is ezt támasztják alá. Számtalan nézői kommentár hangsúlyozza, hogy a 750 ezer dolláros produkció mesteri színészi játékával és intelligens forgatókönyvével bármikor lekörözi a túlzsúfolt és kiszámítható szuperhősös folytatásokat. A történet nem olcsó trükkökkel, hanem a párkapcsolati erőszak lélektani ábrázolásával éri el, hogy a feszültség az első perctől az utolsóig kitartson. Ez a siker remélhetőleg arra ösztönzi a nagy stúdiókat, hogy végre megértsék: a közönség nem címkéket, hanem valódi, kompromisszummentes történetmesélést keres – és ebben az Obsession új mércét állított fel.
© Focus Features
Forrás: ComicBook.com
