Stephen King a film- és televíziótörténet egyik leggyakrabban adaptált szerzője, hiszen horror- és feszültségregényeinek hatalmas katalógusából tucatnyi mozifilm és sorozat merített. Ez a hatalmas mennyiségű adaptáció azonban rendkívül egyenetlen eredményeket szült: míg olyan alkotások, mint A ragyogás vagy a Carrie azonnali klasszikusokká váltak, addig más feldolgozások elvéreztek a forrásanyag hangulatának visszaadásán. Ebben a katalógusban rejtőzött évtizedekig A hosszú menetelés is, egy olyan regény, amelyet King még tinédzserként írt, és amely a benne rejlő, szinte kizárólag belső gyötrelemre épülő történet miatt sokáig filmesíthetetlennek számított.
Több rendező is megpróbálkozott a projekt megvalósításával az évek során, de mindannyian üres kézzel távoztak, egészen addig, amíg végül elkészült egy olyan adaptáció, amely nemcsak hogy megvalósult, de a közönség körében is hatalmas sikert aratott. A film július 10-e óta tarol az HBO Max streaming platform filmes listáin, és az Egyesült Államokban egészen az első helyig kúszott fel, ami lenyűgöző teljesítmény egy viszonylag niche alapötlettel rendelkező, R-besorolású horror-thriller esetében. A disztópikus túlélőtörténet korábban a Starz csatornán volt látható az év elején, mielőtt átkerült az HBO Maxra, és az új platformon mutatott tartós népszerűsége egyértelműen jelzi, hogy a filmben komoly erő rejlik.
A teljesítményt még figyelemre méltóbbá teszi az anyag nyomasztó sötétsége: egy olyan történetről van szó, amely a kétségbeesésre épül, mégis hatalmas streaming közönséget vonzott magához. A film sikerének titka abban rejlik, hogy a rendező, Francis Lawrence és a forgatókönyvíró, JT Mollner megtalálta a módját, hogy a belső monológokat lenyűgöző színészi játékkal és fizikai kimerültséggel helyettesítse, így a nézők nemcsak a történet borzalmait, hanem a karakterek közötti feszültséget is a bőrükön érezhetik.
A filmesíthetetlen regény diadala a vásznon
A hosszú menetelés filmesíthetetlen híre nem volt túlzás. Stephen King regénye, amelyet még tinédzserként írt, és később Richard Bachman álnéven publikált, szinte teljes egészében a főhős, Ray Garraty fejében játszódik, miközben több tucat tinédzser fiúval együtt egy országos gyaloglóversenyen vesz részt, ahol csak egyetlen túlélő lehet. A regény feszültsége Ray belső vívódásaiból fakad, ami prózában remekül működik, de a mozivászonra átültetve évtizedekig leküzdhetetlen akadálynak bizonyult, és számos rendezői kísérletet hiúsított meg.
A horror úttörője, George A. Romero már a nyolcvanas évek végén megpróbálkozott az adaptációval, később pedig Frank Darabont, aki olyan sikeres King-adaptációkat jegyzett, mint A remény rabjai és a Halálsoron, szintén megküzdött az anyaggal. Egyik verzió sem jutott túl a fejlesztési fázison, mivel a történet belső monológokra épülő szerkezete szinte lehetetlenné tette a hagyományos filmes elbeszélést. A megoldást végül Francis Lawrence rendező és JT Mollner forgatókönyvíró találta meg, akik a narráció helyett a színészi teljesítményre és a fizikai megjelenítésre helyezték a hangsúlyt.
A film nem a hangalámondásra támaszkodik, hogy Garraty (akit Cooper Hoffman alakít) belső káoszát érzékeltesse, hanem a fizikai kimerültségre, a csendre és a menetelők közötti változó dinamikára bízza a regény belső monológjainak közvetítését. A szereplőgárda, amelyben olyan nevek szerepelnek, mint David Jonsson, Charlie Plummer, Ben Wang, Garrett Wareing és Mark Hamill, egy rendkívül megterhelő forgatás során építette fel a kémiát, ahol a színészeknek naponta több mint tucat mérföldet kellett gyalogolniuk. A film nem enyhíti a verseny brutalitását, és a kieső versenyzők kivégzéseit kendőzetlen őszinteséggel ábrázolja, ami pontosan azt a keménységet adja vissza, ami miatt a kritikusok és a közönség is magáévá tette ezt az adaptációt.
© Lionsgate
Forrás: ComicBook.com
