AZ egek vándorai vagyunk,
mind!
Madarak ősszel,
egybegyűlnek,
Hosszan búcsúznak,
Vagy’ csak fújnak egyet,
Az út előtt?
Úgy érzem, álmodozva
emlékeik között kóborolnak.
Sokuknak,
a végső költözés lesz! 
az örök tél előtt.
(Lelkükben élek!) 
érzem a vágyaikat.
Én is velük tartok!
Valami furcsa érzés
mélyről éled bennem! 
A sóvárgásom,
Az időtlenség hálójába fonja.
A sötétből,
valaki rám figyel! 
Érzem régóta vár!
S a távolból hozza el nekem,
Álmot adó végtelenem.                                 

 mÓZ-s!”