|
Túl a kilencedik napon is |
|
|
Írta: Koncz Gábor
|
|
2008. szeptember 05. |
Túl a kilencedik napon is. Már a sokadik napnak derekán is túl, a napnak lassú hanyatlásakor
Eszembe juttok, mindannyian, egyenként, oly sokszor. Legfájóbban Te.
Családot szerettem volna. Megkaptam általatok. Öröm rátok mindenkor emlékeznem. A szeretett nő nem maradt velem. Hiányzik fénylő tüze.
Kitörölhetetlenné vált minden mozdulata. Minden, amit láttam, volt.
Magam mögött hagytam muszájból, előttem lebeg a jövőbeli múlt.
Keresem, vágyom nagyon. Szeretnék visszatérni hozzá, nem lehet holt
vágyó ölelése. Bennem is örökké ég, éget hiánya, érzelmünk feldúlt. Parázs, melyet most éppen hamu lep, bennem izzik lehető szerelmed.Szerelmünk tagadása a hamvadás. Egy elszúrt, végiggondolatlan vadFéltékenységből születő vád, mely minden közös álmot sajgón tönkretett.Meg kell tenned, lelkeddel kell lefújnod a szívgyilkos port, elseperned. Magamnak a benned felgyülemlett harag, csalódás, szerelmet felváltóGyűlölet mocskát kell elhordanom oly annyira vágyott lelkedről vállamon.Közelednem kell hozzád a magam által téged összesározott, elválasztóHeggyé váló, omladozó bányajáraton. Megbánt, bénító terhek. Vállalom. Teszem a feladatot, bár még nem tudom, túléli e hamvadó szerelmünk.Csak annyit sejtek, ha mindketten akarjuk, megtenni a másikért, feledveA feledhetőt, vélt, vagy valós sérelmeket, akkor mindketten célt érhetünk.Közössé válik életünk, oltalmat, árnyékot ad az általad álmodott fa enyhe. Ott majd egymást simogatjuk becézve, múlatlan örök szerelemben ölelve.De addig is, el kell jutnunk. Sok jó és baj, minden más várhat még ránk.Mindent meg kell tennünk a földi létben, szeretetben, csak jóra törekedve.Az addig is elvezető úton kéz a kézben, értő szerelemben haladhatnánk.
|
