IV. a.) (Bevezetés)  

Az ajtó az óra, az ajtó zárva…

Én csak ajtóimat tudom bezárni, te kapuiddal teheted ugyanezt…

Könyörögtem szinte a könnyekért, megsirattam azt, amink már van, s amink lehet még…

…Aztán magamba néztem, miközben nem értettem ki fordul meg, hogy lásson.   

Megátkozva a legrosszabb időket, éltem.

Állva nem viseltem el a fájdalmat, gondolataim szálltak.

Együtt ezzel, számtalanul szenvedek.

Újra eljövő szívem törése,

Mégis gyengéd jód mögé szorult.  

Az Isten megdicsért munkámért: „ Fiam, ma jól dolgoztál”.

Álmaim vicsorgó kutyákkal együtt, fényképezkedtek.

A rocktól a világ zenéje felé terel, az áldozat.  

Valahogy mindkettőnkben benne vagy, sajnállak hatalmadért,

Büszke vagyok rád, hogy múzsa lehetsz.  

Bolondos, önfeledt színészélet, költözött elnevetgélt önuralmam panaszába, a szeretteim előtt is, ha az alkalom erre késztet.