Ennyien vagyunk
 | 22781 Felhasználó |
 | 5 Ma |  | 1649 E hónapban |  | Utolsó: jozsef40 |
|
Az IWIW-en is Chat-Lak-ozz! Klub!
|
Az utolsó szabad percek |
|
|
Írta: Szabo Rita
|
|
2008. július 09. |
Ez a nap sem kezdődött másképp, mint egyébként, a Nap most is ugyanúgy keleten kelt, hozta magával a nyárutó előhírét, s a felhők is kiontották nehéz terhük egy részét, és mintha átvették volna a lány érzéseit, gyakran eltakarták a Napot. S most e szeptemberi szombaton a borús idő tökéletesen megegyezett a lány hangulatával is. Gyakran érzete úgy, hogy sírnia kell, de megkeményítette magát és emelt fővel, mosolyogva járt-kelt az emberek között, akik gyakran pajzán kijelentéseket tettek, főképp a férfiak, hogy mi is fog következni ezután. Elgondolkodott.
Mi is lesz később?
Már semmi nem lesz olyan, mint régen, de hogy is fognak alakulni a napok?
Lesz-e szüksége rá valakinek, vagy csak eszköz lesz, ahogy eddig is csak az volt?
Óvatosan körülnézett, s mikor nem látta senki hirtelen beosont a szobába, ahol a gyomra mindig felfordult az áporodott levegőtől, és az ízléstelen tarka-barka, rikító sötétítőfüggönyök látványa borzongást keltett benne. Az ő ízlésvilága egészen más volt, mint az, amit itt látott, és el kellett fogadnia.
Gyorsan bezárta az ajtót, nem akarta, hogy a falu vénasszonyai leselkedjenek utána. Gyűlölte az effajta kíméletlen és gusztustalan hagyományokat, amik itt szokásban voltak.
Mielőtt öltözködni kezdett, egyedül akart maradni, egyedül a szobában, egyedül önmagával, talán utoljára. Egyedül, teljesen egyedül, még egy röpke ideig, amíg még él.
Lassan, - mintha ólomnehéz lenne, - öltötte magára a hófehér franciabársony ruhát, melynek háromszögletű uszálya máris ellenkezést váltott ki egy asszony részéről.
Egy asszony részéről, akinek szava mások számára parancs volt, de a lány érezte benne a gyűlöletet, az ellenszenvet, az el nem fogadást, s kezdetektől fogva menekült előle, ha csak lehetett.
Az extravagáns ruha – mely tükrözte a lány valódi személyiségét - remekbe szabva állt termékenységet sugalló alakján. Kiemelte vékony derekát, s elrejtette csípőjének szélességét.
Az öregasszonyok azt mondogatták neki, milyen jó lesz majd, milyen könnyen fog szülni, hisz máris milyen asszonyos.
Nem okozott gondot neki a hosszú húzózár felhúzása a hátközépen sem, hisz sportoláshoz szokott hajlékony testének ez nem volt megerőltetés.
Hallotta a hangokat a másik szobából, hogy azonnal nyissa ki az ajtót, de ő csak állt a tükör előtt és bámulta azt az idegen nőt, aki vele szemben áll a hosszú fehér ruhában. Nem érdekelte a kinti zaj, az idősebb és fiatalabb asszonyok sipákoló hangja, mely hol kérlelő, hol utasító volt, hol kétségbeesett, hol feldühödött.
Ő csak állt, és nézte a tükörből szemébe visszaverődő alak sziluettjét és könnyei megállíthatatlanul némán az arcára gördültek. Csendes, de mélyről feltörő nehéz könnyek voltak, melyek patakokban ömlöttek végig a hamvas, üde arcon, mely ma olyan sápadt volt, mint aki éppen haldoklik a vérszegénységben.
Csak nézte-nézte önmagát, mint idegen lényt egy másik bolygóról a tükörben, és legszívesebben ordítani tudott volna a mély fájdalomtól.
Hol van a fény a szeméből? Hova tűntek az örömök a szívéből?
Van egyáltalán szíve? Maradt még? Vagy a kicsiny csücsöktől is megfosztották?
Fájdalmát senki nem látta, csak édesapja sejtette, de ő sem szólt, csak követte lánya példáját, és mosolyt erőltetett elgyengült, már beteg arcára és igyekezett vidám lenni, mert ma így illik, ezt kell tenni, ezt kívánja a sok vendég, a sok ismerős, és a sok ismeretlen, no és a tisztesség.
Tudta, hogy lánya nem szereti a nagy ceremóniát, mindenben az egyszerű, de elegáns megoldások híve volt. De sok lúd disznót győz alapon született a döntés, és jött össze ide a világ végére a sok ember.
Az apa határozottan és gyors mozdulattal, félretolta a már egyre mérgesebben kiáltozó asszonyokat, akik mindenáron be akartak jutni a bezárt szobába.
A lány apja csendesen kérő szavát hallva tért vissza abba világba, melynek terhét és bánatát már oly korán megismerte.
Kattant a zár, és az apa beléphetett a szobába, melyben a lány élete egyik szakaszának utolsó perceit tölthette.
Ezzel aztán szentségtörést követett el. Egy férfi a nő öltözésekor? Ez bizony rosszat jelent, jósolták kinn az öreg károgó vényasszonyok.
A nő hal meg előbb – suttogták!
Az apa döbbenten látta lánya fátyolosan homályos tekintetét, az arcáról áradó boldogtalanságot, a félelmet és a bánatot, de a belenyugvást és az elszánt keménységet is. Megrémült, és egy hirtelen mozdulattal magához ölelte szeretett gyermekét. Neki is némán megeredtek a könnyek öreg, beteg szeméből. Csak álltak szorosan ölelve egymást, patakzó könnyeik között, szótlanul.
Szemükből úgy hullottak a bánat könnyei, mint a hét közben áradó eső, mely lemosta a kátyús utca mocskos aszfaltját, hogy hétvégére a fehér ruha uszálya tiszta maradhasson. Legalább az uszály tiszta maradhasson!
|
|
|
