A holnap központi szereplői 
 

Idegen sejtek várakoznak szerelemmé lenni bennünk, de talán több pusztítással érnek el szívünkhöz, mint jóakarattal…

…Pontosabban szándékuk érthető és érthető,

ám megzavarják a szív ritmusát megalázó mániáikkal. 

Néha eltér a szigorú meg a szilárd, szikla szemekből kavicspatak hull rám.

Csak a mának élünk, de a holnapba könnyebben belehalhatunk,

Nincs nyelvemnek ízlelése azon húsokhoz, miket a magány kínál. 

Fájdalmas lelki bevérzések és szomorú testi kivánszorgások a holnap központi szereplői.

A félelem és a biztonság, mint fáradt és friss vér játszanak ereimben, s libikókáznak keringésemmel. 

A szoba levegőtlen, csak belőlem áramlik levegő, így elájulok:

Egy csodában látom magunkat.

Tátogunk csak, szavaink számára most halott füleink csekély tudása a szépről.

Ölelkezésünk szobrot hagy maga után, nem tudok megszűnni nélküled…

…Semmilyen műszer nem ketyeg többé, az idő eltörik, s mi áttaposunk szilánkjain. 

Hittem, hogy megtanultam, hogy milyen, ha szeretsz, s mertelek elveszíteni.

Szerelmi fakultációm megbukott, most már tudható, milyen vagyok.

Erőm legmonumentálisabb teljében is gyenge lehetek csak óvatos szerelmed régi mértékeiben elérdemelni. 

Úgy érzem nincs már bizonyíték, s nincs már hitel.

Elfogyott rigolyáimra a kedv és vakságomra a türelem.

Önmagam ölelő, fojtó kifogásom, tudom már nem élet.